Hosszabb és rövidebb történelmi tanulmányokat és írásokat, valamint rövidebb írásokat, blogbejegyzéseket és fényképes "tudósításokat" osztok meg olvasóimmal. Az összes itt olvasható írást (és fotókat) a szerzői jog © védi.


2015. március 15.


Tisztelet a bátraknak


Apai dédanyám tompai Bothos Ágnes volt. „A Bothos család 8 alkirálybírót s 3 főjegyzőt adott Marosszéknek. Imre pedig 1703-ban maros-vásárhelyi várparancsnok volt. Botos Ádám 1848-ban az önvédelmi harczban esett el. III. Gábor mint Garibaldista részt vett az olaszországi ütközetekben. Kálmán, szintén részt vesz az 1848/49-iki szabadságharczban, főhadnagy volt.”


Tompai Bothos Kálmán, ősi nemes székely család sarja, született 1830 augustus 29-én, a marosi egyházmegyében, Tompán. Atyja volt Bothos Sámuel, marosszéki perceptor […]. A felsőbb tudományokat a m.-vásárhelyi főtanodában hallgatta s Dózsa Elek vezetése alatt kiváló előszeretettel a jogi tudományok iránt viseltetett. Édes anyját 1843 május 12-én, édes atyját 1849 április 9-én elveszítvén, az alig 18 éves ifjú a szabadságharcz bajnokai közé lépett, a világosi katasztrófáig együtt küzdött velők. A szabadságharczot követő szomorú években a magán életbe vonult vissza s 1853 deczember 5-én nőül vevén Dobolyi Rozália úrnőt, gazdasággal foglalkozott, s a tagosítás s váltógazdaság terén egyike vala az úttörőknek s e téren, mint kitűnő gazda, kiváló tekintélyre tett szert. 1870-ben a közbizalom a magán élet csöndjéből a közélet sorompói közé hívta el s a marosszéki alkirálybirói díszes állással tisztelte meg s pár év múlva, mint egyike a legtiszteltebb férfiaknak, országos képviselővé választatott és pedig, bár megrongált egészsége rá nézve e tisztet felette nehézzé tette, választókerületének tántoríthatlan bizalma előtt ismételt ízben meghajlott s egész végig független meggyőződéssel, lelkiösmeretes hűséggel s higgadt mérséklettel vett részt a törvényhozás teendőiben.”

„Ükanyám: Bothos Albertné Gegő Kata volt. Az oroszfái Gegő is régi székely család volt. […]
Gegő Kata családjának tagjai is részt vettek a szabadságharcban. Oroszfái Gegő József 1849 januárjában hadnagyként harcolt az erdélyi hadtest 87. honvéd zászlóaljnál, később Délvidékre vezényelték, s főhadnagyi rangot kapott. A Világosi fegyverletétel Jegyzékében szerepel. 1867 után Kolozs megye Honvédegyletének a tagja. A gyászjelentése szerint a volt szolgabíró, majd alispán, és az 1848–49. évi szabadságharcz egyik vitéz katonája 1887-ben halt meg Kolozsváron. Majd – a kor szokásaihoz hűen – szép stílusban, a következőképpen méltatják a jobb hazába költözött elhunytat: A megboldogult egyike volt azoknak, kik abban a helyzetben hová a gondviselés elhívta, mindig mint egész férfiú teljesítette a kötelességét. Munkabíró napjaiban a közszolgálatnak szentelte életét, minden erejét és teljesítette polgári kötelességét. Midőn hazája szólította, tétova nélkül ajánlotta fel vérét a szabadság szent ügyéért és teljesítette hazafiúi kötelességét. És midőn kettétört a kard és gyászba borult hazánk; akkor mint egyszerű ember, meg tudta nyerni mindenki szeretetét, becsülését, mert szilárd jellemű, erős akaratú férfiú maradt és így híven betöltötte társadalmi kötelességét. Istenbe vetett bizodalma és hite segítette őt a csüggedéstől megóvni, s keresztyéni kötelességét maradéktalanul teljesíteni.”

„1884. március 19-én oroszfái Gegő Károly, a hites ügyvéd, Marostordamegye árvaiszékének elnöke és több bizottságának tagja, a szabadságharcz idején honvéd főhadnagy haláláról értesítette az ismerősöket a hitestárs Dobolyi Klára. A testvérek: József, János, Szoboszlai Lajosné Gegő Klára; törökfalvi Török Sándorné Gegő Kornélia; özvegy tompai Bothos Albertné Gegő Kata. A gyászjelentésen ez olvasható: Ismét kevesebb eggyel a régi szabású derék hazafiaknak száma. A boldogult ifjúságától kezdve a koporsóig tollal, szóval, tettel és ha kellett, karddal is híven szolgálta a közügyeket és hazáját. Szentlőrincen, a családi sírkertben temették el.
            Dicső haditettét Orbán Balázs örökíti meg, s a leírásból azt is megtudhatjuk, milyen csatákban és helyszíneken, kik alatt szolgálva vett részt ez időben a szabadságért vívott harcokban. »A feketehalmi, Erdélyt ellenségtől megtisztító győzelem után a 87. zászlóalj is a Bánságba menő sereghez osztatott, minek következtében Nagyszebenből Bem vezetése alatt elindult Szászvároson át Hátszeg felé, s a Vaskapunál april 16-án győzelmesen vívott csata után átment a Bánságba. Lugosnál Tolnai rendeletet kapott, hogy zászlóaljával, három ágyúval és egy század huszárral forcirozott kémszemlét intézzen a Temesvár felé húzódó osztrák sereg oldala ellen. Ezen menet alkalmával Tolnai derék főhadnagyát, Gegő Károlyt küldötte ki a verseczi posta lefoglalására, mit az ellenséges portyázó csapatokkal szemben néhány honvéddel nagy bátorsággal és sikeresen hajtott végre. Az ekként kézrekerült levelezésekből Tolnai az ellenség állásának tudomására jutván, e szerint rendezte előrenyomulását; Kleknél találkozott egy az övénél jóval nagyobb ellenséges csapattal, melyet – bizva zászlóaljának kipróbált hősiességében – megtámadott s heves csata után vissza is nyomta. Ekként feladatának megfelelvén, csatlakozott a fősereghez, s így részt vett a fehértemplomi döntő ütközetben is, melynek következtében a Bánságba betörést kísérlett Puchner ismét visszaszoríttatott Oláhországba. Ezen fényes és nagy horderejű győzelem után a 87. zászlóalj Földvárhoz, később Becsére rendeltetett, hol Vetter altábornagy seregének Guyon által vezénylett dandárába osztatott be.«

 Anyai ágon felmenőim az 1800-as években sorozatosan zajló lengyel nemesi felkelésekben vettek részt, majd a lengyel nemes Bukovszky és Kusinszky felmenőim  Magyarországon (Erdélyben) telepedtek meg. Bem seregében, illetve a lengyel légióban harcoltak. 

Jó érzéssel és büszkeséggel gondolok minden szabadságszerető, az országért, a szabadságért, a Hazáért, az eszméikért, az igazságért az életüket vagy a vagyonukat vagy a szülőhazájukat elvesztő, bátor, nem harácsolással, nem vagyongyarapítással, nem képmutatással, nem köpönyegforgatással, nem talpnyalással,  nem a becsületük és a tisztességük koncokért való eladásával foglalkozó, önfeláldozó, demokratikus érzelmű, jellemes felmenőimre.