Kövendy Katalin

„Lerúgatom véle a csillagokat” – A 48-as dalokról, a nemzettudatról 4.

        

Sepsiszentgyörgyi huszárcsákó

Ahhoz, hogy egy ország népét képletesen szólva járomba lehessen hajtani, méghozzá úgy, hogy a végén már önként kérje a nyakába a jármot, arcára pedig a szemellenzőt, hogy csakis egyetlen irányba legyen képes nézni, vagy inkább bámulni, s hogy következésképpen egyetlen irányba menjen – több dologra van szükség. Az egyik az oktatás és nevelés szétzüllesztése. Ennek eredményeként olyan generációk nőhetnek fel, akiknek igényük sem lesz semmi olyan dologra, ami a csőlátó perspektíván, s a csordában való vonulás tényén és irányán kívül esne.

Kövendy Katalin

A turulmadárról, a csúsztatásokról, a társításokról és hárításokról. A nemzettudatról 3.

           

Százhalombatta

Budapesten a Királyi Palota előtt ott lehet – szétterült szárnyakkal a Dunára nézőn – a régi hatalmas turulszobor, de a magyar mondavilág eme mitikus alakja nem kívánt szimbólum ebben az országban hosszú évtizedek óta. Pedig ugyanúgy a kultúránk, az eredetmítoszunk része, mint az olaszoknál a két kis emberkölyköt szoptató anyafarkas. Miben más a kettő? Mindkettő képtelen történet, mint ahogy a népek mitológiái teli vannak csodás és hihetetlen történetekkel és alakokkal.

Kövendy Katalin

„Szülőanyám, te szép Magyarország”  – A nemzettudatról 2.

Ugyanez az öntudat – hogy tudom, ki vagyok, mit érek – érvényes a kisebb és nagyobb közösségekre is. Ha közösségként tudjuk azt, hogy melyek az értékeink és melyek a hibáink, akkor nem becsüljük alá az értékeinket, és nem bagatellizáljuk a hibáinkat. Nem akarunk szándékosan elszürkülni és a még nagyobb tömegekhez hasonlítani, nem hisszük sem értéktelenebbnek, sem értékesebbnek önmagunkat. Romboló és bomlasztó hatású lesz, ha a médiából és az oktatás során hosszú éveken

Kövendy Katalin

„Szülőanyám, te szép Magyarország” – A nemzettudatról 1.

   

Az utóbbi évtizedekben felnőtt nem egy olyan generáció, amelynek tagjai nemhogy büszkeséget nem, de hovatovább kifejezetten szégyent vagy undort éreznek, ha a dicső múltat egyáltalán csak megemlítik nekik. Magyarságukra inkább szemlesütve vagy sehogyan sem gondolnak. „Á, minek már ezzel foglalkozni, lépjünk már túl rajta, haladjunk már, előre kell nézni, miért kell ünnepelni régmúlt embereket és tetteiket?” – lett az általános vélekedés sokak számára. Messze van már tőlük