Kövendy Katalin

A turulmadárról, a csúsztatásokról, a társításokról és hárításokról. A nemzettudatról 3.

           

Százhalombatta

Budapesten a Királyi Palota előtt ott lehet – szétterült szárnyakkal a Dunára nézőn – a régi hatalmas turulszobor, de a magyar mondavilág eme mitikus alakja nem kívánt szimbólum ebben az országban hosszú évtizedek óta. Pedig ugyanúgy a kultúránk, az eredetmítoszunk része, mint az olaszoknál a két kis emberkölyköt szoptató anyafarkas. Miben más a kettő? Mindkettő képtelen történet, mint ahogy a népek mitológiái teli vannak csodás és hihetetlen történetekkel és alakokkal.


Miért csodálatra méltó az egyik, és lehet gúny tárgya a másik? Esetleg az lehet egyesek averziójának az oka, hogy szerintük még mindig „bűnös nép” vagyunk, akinek a monda szerinti származására és az egész múltjára jobb nem is emlékezni? Még mindig az a cél, hogy elhiggyük, nekünk leginkább szégyenkezve, lehajtott fejjel és lógó orral van okunk és jogunk járni?
Hogy a mi eredetmítoszunkhoz tartozó mitikus madár, vagy a paripájával csillagösvényeken száguldó királyfi más kategória, mint az olaszok farkasa vagy az Európét elrabló Zeusz bika alakban? Azért, mert mi eleve rosszabbak vagyunk?

Tákos

A turulmadár az ország – és természetesen a történelmi Nagy-Magyarország – minden szegletében ott van a helyi kis közösségek (helyi neveket és helyi hősöket megörökítő) világháborús emlékművein.[1] Értelemszerűen a hősi halottakkal, a hősök neveinek életben tartásával, az emlékezéssel, az ország védelmével, a magyarsággal, a hazával, nemzettudattal hozható összefüggésbe, és természetesen Trianonnal. Ezt a teljes, egyértelműen pozitív tartalommal bíró asszociációs láncot elsöpörte egy galád módon félrevezető állítás és csúsztatás, az ti., hogy: Trianon miatt volt a II. világháború, mivel a turul, lévén nemzeti szimbólum, szerepelt a nemzeti mozgalmak és csoportosulások címereiben, emblémáiban, esetleg neveiben, azaz egy ostoba és sematikus általánosítással áttételesen társítható a XX. századi nagy világégéshez – benne a szégyenteljes zsidóüldözéshez –, ezért el kell söpörni a turult, és vele együtt mindent, ami csak hozzá köthető. Hazaszeretetet, hősiességet, közös helytállást, emlékezést, büszkeséget, őseredet mítoszt, mindent. A magyar népnek nincs ilyenekre szüksége… – gondolták a kommunista és szocialista diktatúrákban az emberek gondolkodását (is) ellenőrzés alatt tartó teoretikusok és pártvezérek. És ugyanezt gondolják – indokolatlan, felnagyított, olykor hisztérikus félelmekkel a fejükben –  azóta is sokan.

Zalaszentgrót

Ugyanez a folyamat játszódott le – hasonló „logika” alapján – mindennel, ami a magyar történelmi hagyományokhoz, a magyar nemzettudatot tápláló, büszkeségre jogalapot adó dolgokhoz volt köthető. Legyen az egy bocskai, egy sújtásos atilla, azaz a magyar nemesi és úri osztállyal, rétegekkel összekapcsolható viselet[2] (de nem tetszettek ám a népi eredetű viseletek sem), egy piros fehér sávos régi keletű zászló, az európai viszonylatban is párját ritkító magyar Szent Korona és a hozzá köthető érzelmek, a székelyek himnusza, a Ludovika Akadémia. Mind kidobásra került és kerül(ne), mert asszociációs bakugrásokkal, torzításokkal és csúsztatásokkal valamilyen módon mindegyik hozzákapcsolható a II. világháborúhoz és annak legutolsó pár hónapjában a nyilas uralomhoz, vagy a német megszállás alatt kivitelezett deportálásokhoz. A mosdóvízzel kidobódott a gyerek, a kiskacsa, a szivacs, a babasampon, a fürdető, de még a szék is repült utánuk, s legvégül maga az anyuka.

Versec

Kidobódott rengeteg érték, amire büszkén tekinthetett volna több felnövekvő nemzedék. Kihúzott mellel, egyenes gerinccel állhatna a tükör előtt, egészséges énképpel, ami a hazáját, az országa múltját és annak értékeit, és persze ennek a sornak a végén önmagát illeti. Ehelyett egészen más történt a háború utántól napjainkig. Elhallgatás, önámítás, hazudozás, torzítás, szándékos szégyenérzetkeltés „egyetlen nagy cél” érdekében.[3]

            Aki a turultól iszonyodik és retteg ebben az országban, rettegve ejtse ki a ”magyar” és az „élet” szavakat is. De ne akarja betiltani őket!   

---

[1] Lásd pl. Horváth Ferenc Magyarország és Erdély tájait, településeit bemutató hatalmas fotógyűjteményeit: a Magyarország szép és az Erdély szép honlapokon, In: http://www.magyarorszag-szep.hu/; http://www.erdely-szep.hu/; és az I. világháborús emlékezéssel, emlékművekkel foglalkozó Nem felejtjük c. honlapot, In: http://nemfelejtjuk.blog.hu/

[2] Érdemes átfutni a XX. Század Intézet szervezésében 2010. január 14-én megtartott Skót szoknya versus bocskai - menő, nem menő - Magyar identitás a XXI. században című tudományos konferencia előadásaiból néhányat, amelyek elolvashatók az intézet honlapján. In: http://www.xxiszazadintezet.hu/rendezvenyek/skot_szoknya_versus_bocsk.html (letöltések: 2011. február 8.)

[3] Kövendy Katalin: Szembenézés, önvizsgálat, feldolgozás – félrenézés, elhessentés, torzítás az újreformkor.hu honlapon In: http://www.ujreformkor.hu/cikk/koevendy-katalin-szembenezes-oenvizsgalat-feldolgozas-%E2%80%93-felrenezes-elhessentes-torzitas (letöltés: 2011. február 8.)

Tiszaújlak

A tákosi kép forrása: geocaching.hu
A tiszaújlaki emlékmű részlete a Kárpátutak: Kárpátalja blogról származik.
A többi turulmadaras szobrot ill. emlékművet ábrázoló kép forrása: Turul szobrok a Kárpát-medencében (Törökkanizsa honlap)